Tévhitek és igazságok


Bár elég sok mindenre emlékezhetünk, amik tanulmányaink során ránk ragadtak az ókori Egyiptom életéről, még mindig rengeteg olyan dolog van, amiről időnként kiderül, hogy tévedés, beleértve azt is például, hogy valójában kik voltak azok, akik a piramisokat megépítették, mi történt a Szfinx orrával, vagy hogyan halt meg Tut király. Az alábbiakban most tisztázok néhány, az ókori Egyiptommal kapcsolatban rögzült mítoszt, amelyeket a Youtube csatornáján található Tévhitek című epizódból adaptáltam.

 

6 tévhit az egyiptomi piramisokkal kapcsolatban

1. Tévhit: A piramisokat kényszermunkások építették

 

Rabszolgák, vagy kényszermunkások a piramis építése közben. A fotó forrása: kep.cdn.indexvas

 

Amikor az egyiptomi kultúrát próbálják bemutatni, akkor mindig helyet kapnak benne a rabszolgamunkát végző emberek. Valójában ez a mítosz egészen Hérodotosz görög történészig nyúlik vissza, akit egyébként sokan a történelem atyjának is neveznek. Hérodotosz arról beszél, hogy legalább 100 000 egyiptomi végzett kényszermunkát, vagyis ingyen, vagy nagyon kevés pénzért dolgozott, de ő azokat a munkásembereket említi, akik az utat építették, nem pedig a piramisépítőket. Habár Hérodotosz célzott arra, hogy az út és a piramisépítők gyakran ugyanazok a személyek voltak, de a kortárs szakértők ezt erősen cáfolják.

2003-ban Mark Lehner egyiptológus több évtizedes gízai kutatásáról beszélt, és megemlítette azt is, hogy a legtöbb régészeti nyom arra utal, hogy volt Egyiptomban egy olyan munkásosztály, akik direkt a piramisok építéséért tartoztak felelősséggel, és ők egy művezető felügyelete alatt dolgoztak, mint építészek. Remekül ellátták ezeket az embereket, saját lakóhelyet és gazdag táplálékot biztosítottak számukra.

A munkások hasonlóan éldegélhettek, mint napjainkban, legalábbis a 20. század elején George Reisner, a Harvard kutatója feljegyzései szerint. Ő olyan egyiptomi falfirkákat talált, amik csoportosulásokra adtak bizonyítékot. Így például „Khufu barátai”, vagy „Menkaure italozói”. Látszólag a régi korokban is tudták, hogyan kell kikapcsolódni egy nehéz nap után.

Ezeket az építész embereket eléggé megbecsülték, mert amikor meghaltak, akkor a fáraók által elfoglalt piramisok közelében temették el őket. A fáraók területét pedig úgy kezelték, mint egy fajta megszentelt földet, amelyet egy kényszermunkásnak, vagy rabszolgának nem engedtek volna át. Ennek ellenére fárasztó munka volt a piramis és az út építészet, így egyáltalán nem meglepő, hogy sokan a mai napig úgy vélik, rabszolgák végezték ezt a tevékenységet.

Dr. Lehner úgy véli, hogy az ókori egyiptomiak tudták mi az állampolgári kötelességük, nem úgy, mint a mai amishok. A doktor úr véleménye szerint az amishok bármit is csak akkor csinálnak, ha látják, hogy előnyük származik belőle, az egyiptomiak viszont akár önkéntesként is elvégezték volna a piramis megépítéséhez szükséges munkákat, ha látják, hogy ezzel nagyobb szolgálatot tehetnek hazájuknak.

Egyes egyiptomiak még a „bak” néven ismert egyiptomi adósságukat is letudhatták azzal, ha munkát vállaltak a piramisépítésben. A tartozás nem a rabszolgákra volt jellemző, előfordult, hogy az urak is tartoztak egy másik úrnak.

S miből és hogyan készültek ezek a piramisok? Kövekből, amiket a közeli kőbányákból bányászták ki, és nedvesített homokon szállították, mert úgy könnyebb volt. Kövek azonban az építkezések területén is voltak, és már csak arra kellett megoldást találni, hogy gyorsabban tudják áttenni őket a megfelelő helyre, ez gyakran rámpák segítségével volt megoldható.

 

2. Tévhit: Napóleon lelőtte a Szfinx orrát

 

A képen megvan a Szfinx orra. Head of the Colossal Sphinx; készítette:Thomas Milton. A fotó forrása: Art Media/Print Collector/Getty Images

 

Gíza ad otthont a Szfinxnek, amely 72,55 méter hosszú és 20,22 méter magas és az egyiptomi kultúra talán legismertebb szobra a világon. Khafre fáradó rendelte el a Szfinx építését a Nagy Piramis közelében. A piramisokkal ellentétben a Szfinx nem sok kőtömbből áll – ez egy gigantikus faragott mészkődarab. És nemcsak szépsége miatt figyelemre méltó, hanem azért is, mert hiányzik az orra.

A legenda szerint Bonaparte Napóleon az oka ennek, aki 1798-ban Egyiptomban járt egy francia hadjárat során. Azt parancsolta katonáinak, hogy lőjenek ki egy ágyút a Szfinx-re és állítólag pont az orránál találta el, aminek köszönhető, hogy a Szfinx azóta orr nélkül van. Nagyszerű történet – de egyáltalán nem igaz.

Frederic Louis Norden dán felfedező 1737-ben készült festménye a Szfinxet ábrázolja, és a festményen akkor már nem volt orr. Ez több mint 60 évvel azelőtt történt, hogy Napóleon Egyiptomba ment volna. Napóleon helyett sokkal valószínűbb, hogy egy Muhammad Sa’im al-Dahr nevű szúfi muszlim lehetett a ludas, aki még a 14. században letörte a Szfinx orrát. A muszlim undorral nézte végig, amint az egyiptomi parasztok felajánlásokat tettek a Szfinx-nek, hogy állítsa meg az árvizeket. Muhammad ki nem állhatta a bálványimádást, tiltakozott a bálványimádás egyiptomi gyakorlata ellen. Őt egyébként később kivégezték, de hogy a Szfinx megcsonkítása miatt, vagy másért, arról elég homályosak a történelmi feljegyzések.

Egy másik tévhit a Szfinxszel kapcsolatban, hogy teste mindig látható volt. Pedig ez sem igaz. Teste valójában meghatározatlan ideig homokkal volt borítva – valószínűleg több ezer évig – egészen az 1800-as évekig. Bár többször kísérletet tettek arra, hogy kiássák, ez csak az 1930-as években sikerült, egy Selim Hassan nevű régésznek. És nem, nem tudjuk, hogyan nézett ki a Szfinx, mielőtt elvesztette az orrát. Az egyiptomiak erről nem vezettek nyilvántartást.

 

3. Tévhit: Tut királyt meggyilkolták

 

Howard Carter, angol egyiptológus, Tut király arany díszkoporsója közelében Egyiptomban 1923-ban. Forrás: Apic/Getty Images

 

Tut király (Tutanhamon) az időszámításunk előtti 14. század körül került a trónra, közvetlenül apja, Ehnaton király halála után. Tutanhamon mindössze 9 éves volt. De vajon mit tudhat egy gyerek arról, hogy kell vezetni egy országot? Valószínűleg nem sokat, viszont voltak tanácsadói, akik segítették. A király, Tutanhamon viszont 19 évesen, amikor önállóan vezethette volna a trónt, meghalt, ezt követően mumifikálták (múmia), és utána szarkofágba (díszkoporsóba) fektették.

Howard Carter brit régész több évtizedes kutatás után végre megtalálta Tut király sírját, 1922-ben. Újabb évek teltek el, amikor 1968-ban a kutatók elvégeztek néhány röntgenvizsgálatot a király testén. Meglepő eredmény született: Tut király koponyájában csonttöredékek voltak, amelyek arra utaltak, hogy valószínűleg a fejét érhette egy ütés.

Természetesen elkezdtek elméletek születni arról, hogy mi történhetett a néhai királlyal? Egyesek úgy gondolták, hogy Tut király egy szekéren halt meg. Mások egy politikai riválisra tippeltek, aki le akarta taszítani a királyt a trónjáról.

Az egyik elmélet szerint Tut királynak volt egy megbízható tanácsadója, Aye, aki irányította és vezette a királyt gyerekként. Aye attól félhetett, ha a gyermek felnő, akkor átveszi teljes egészében a trónt, és ő elveszíti az irányítást.

2005-ben Tut király testének átvizsgálása során a tudósok megállapították, hogy a király koponyája nem az életében, hanem halála után sérült meg. Itt arra következtettek, hogy Carter, amikor megtalálta, rosszul kezelte a múmiát, és így megsérült. De arra is gondoltak, hogy az egyiptomiak fúrtak lyukat Tut koponyájába, hogy eltávolítsák az agyát. A későbbi kutatások kimutatták, hogy a királynak számos egészségügyi problémája volt, beleértve a maláriát és az esés miatti combcsonttörést is. Ez a combsérülés aztán lábfertőzéshez vezetett, amely később elüszkösödött. Valószínűleg a fertőzés okozta a halálát, nem pedig egy merénylet, bár a tudósok nem értenek egyet ebben. A betegség miatti halált bizonyíthatja az is, hogy állítólag, amikor Tut király természetes körülmények között meghalt, akkor az özvegye, Ankhesenanum királyné írt a hettitáknak, akik valójában az ellenségeik voltak, és kérte őket, hogy küldjenek neki egy herceget, akihez ő hozzámehetne. A hettiták küldtek is, de őt útközben meggyilkolták. A tudomány viszont mindig próbálja megerősíteni azt, hogy Tut király nem természetes halállal halt meg. Szeretnék a tudósok többet tanulmányozni ezt az esetet, de ez nem lehetséges, mert a 2005-ös felvételek az egyiptomi régiségügyi hatóságok kezében vannak, és ők nem hajlandók megosztani azt másokkal.

 

4. Tévhit: Csak a gazdag egyiptomiak mumifikálódtak

 

Múmia a British Múzeumban. A fotó forrása: CC BY-SA 3.0, commons.wikimedia

 

A mumifikáció az ókori Egyiptom egyik legérdekesebb aspektusa. A mumifikálás holttestek tartósítására szolgáló eljárás, balzsamozás, és ez az ókori Egyiptomban terjedt el. Az Óbirodalom idején csak a fáraónak volt joga a balzsamozás rítusára. Rengeteg gazdag fáraót helyeztek örök nyugalomra kidolgozott aranykoporsókban, miután mumifikálták őket, agyukat finoman és tisztelettel eltávolították koponyájukból az orrukon vagy más újonnan kialakított lyukon keresztül. Kiszáradt testüket megőrizték az egyiptomiak által remélt gyümölcsöző túlvilágra, ahol a lélek tovább élhet, és zaklathatja a régészeket. A mumifikált holttestek a múmiák a halott lelkének nyújtottak menedéket, mert az ugyan az egyiptomiak hite szerint a halál után először az égbe szállt, de később időnként visszatért a testbe.

Ezzel szemben a közemberek szerveit vegyszerekkel cseppfolyósították, és valószínűleg sekély sírokba temették őket, családjaik pedig ott gyászolhattak. Ez így borzasztóan hangzik, de kiderült, hogy nem igaz. A mumifikálás gyakorlata szinte bárki számára elérhető volt.     

Tut király uralkodásának idején az ókori Egyiptomban olyannyira népszerű volt a mumifikálás üzlete, hogy a múmiák kézművesei versengtek azért, hogy ki végezze el a feladatot. Nagyon jól lehetett vele keresni. A mumifikálás megfizethető volt, és a képzett mesterek által végzett szolgáltatás nem csak az elit számára volt fenntartva. Az egész folyamat körülbelül 70 napig tartott, ebből 35 napot vett igénybe az elkészítési eljárás, majd újabb 35 napot a csomagolás.

Bár akár a parasztok is mumifikálódhattak, az ókori Egyiptomban is különös figyelmet fordítottak arra, hogy a fáraók, és más felsőbb osztályú egyiptomiak előnyt élvezzenek velük szemben. Ez különösen a szív kezelése esetén jött elő, mert az egyiptomiak úgy gondolták, hogy a szív a túlvilági tevékenységek kötelező szerve, ezért megszokott módszer volt, hogy egy közember testéből eltávolították a szívet, hogy a kiváltságosok parasztmentes örökkévalóságot élvezhessenek. Sok esetben megtartották a szívet, de ezt üzleti titokként őrizték, és csak a temetők körében volt ismert. Valójában a mumifikáció eljárása sokban függött annak a személynek a preferenciáitól, aki a csomagolást végezte. Néhányan a koponyát vászonnal vagy gyantával tömték ki, melynek arany árnyalata a nap isteni erejét jelképezte. Néha az állatokat is mumifikálták, például a szent bikákat, sőt a macskákat is.

 

5. tévhit: Az egyiptomi sírokba csapdákat helyeztek el

 

Thomas Milton művész festménye egy földalatti kamráról a gízai piramisok közelében. A fotó forrása: Historica Graphica Collection/Heritage Images/Getty Images

 

Az olyan filmek, mint Az elveszett frigyláda fosztogatói és a videójáték alapján készült Tomb Raider olyan kalandorok történetét meséli el, akik egy rég elfeledett egyiptomi piramisba, vagy sírba botlanak, és így felbecsülhetetlen értékű műtárgyhoz jutnak. Egy okos sírrabló mindenképpen elküld valakit maga helyett, aki feltérképezi a terepet, és megbizonyosodik arról, hogy nem esik a fejére egy szikladarab, vagy egy hatalmas kő, ami maga alá temeti. Sajnos, azonban elég kevés sírrablóval esett meg, hogy csapdába, veszélybe került. Néhány ritka kivételtől eltekintve az egyiptomiak nem csináltak csapdát.

Ez a tévhit valószínűleg abból a tényből ered, hogy az egyiptomiak mindent megtettek annak érdekében, hogy megvédjék az elhunytat attól, hogy megzavarják őt örök nyugalmában. Ezért hatalmas sziklákat, köveket toltak a bejárat elé, hogy elzárják a testet a betolakodók előtt. Viszont miért nem állja meg ez a tény a helyét? Mert kiderült az, hogyha valaki kirabolt egy sírt – mert nyilván ilyen is előfordult – akkor az többnyire egy építtető volt, hiszen ő ismerte az elrendezést, és minden gond nélkül, szabadon közlekedhetett ott. S mivel a sírrablást általában előre megfontolt szándékkal követte el, és tudta, hogy rövid időn belül megszabadítja a holttestet az értékes dolgaitól, ezért nem lett volna bölcs elgondolás akadályokat gördíteni a saját útjába. Ezért aztán sok esetben a sírokat úgy építették, hogy könnyen hozzá lehessen férni.

 

6. Tévhit: A hieroglifák ősi hangulatjelek

 

A fotó forrása: Wikimedia Commons CC BY-SA 3.0

 

Sok utalást találunk arra, hogy a hangulatjelek nem mások, mint a hieroglifák, vagy a szent faragványok modernkori változatai. Egyiptomban a kommunikáció egyik formája volt, hogy képeket használtak, ezzel „írtak”. Nézzünk meg például egy hieroglifát egy házról, ez alapján arra lehet következtetni, hogy a jel használója házra gondolt, amikor írt. Az egyiptomiak a hieroglifákat nemcsak arra használták, hogy teljes szavakat ábrázoljanak, hanem arra is, hogy hangokat jelenítsenek meg, és olyan meghatározó tényezőket hoztak létre, amelyek tisztázták egy adott szó jelentését. A korai görög és római tudósoknál azonban a hieroglifák nem feltétlenül egy szó jelentését magyarázták el egy képpel, hanem szimbolikus jelentéssel is bírtak. Például, ha valaki lerajzolt egy sólymot, akkor az nemcsak magát a madarat jelentette: „sólyom”, hanem azt is, ami jellemző egy sólyomra: „gyorsaság”.

1799-ben – nem sokkal azután, hogy Napóleon Egyiptomban járt – felfedezték a Rosetta-követ. Ez pedig hozzásegítette az egyiptomiakat, hogy megfejtsék a görög hieroglif írásokat. Az egyiptomiak is használták a démotikus (népies) írást, azt a kurzív írásmódot, amely kissé nyersebb, ugyanakkor gyorsabb írásmód volt, mint a falba vésett képek. Az pedig kissé bonyolította a kommunikációs helyzetet, hogy nem használtak magánhangzókat.

 

 

Forrás:

mentalfloss.com

Youtube

Felső kép: pixabay

Tetszett a cikk?

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

-->

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »