Étterem a víz alatt


Ma „elutazunk” a világ legnagyobb víz alatti éttermébe, Norvégiába

A világ több országában – mint például a Maldív-szigeteken és Indiában – van víz alatti étterem, így abban nincs semmi meglepő, hogy 2020-ban nyílt egy újabb. Ez viszont több szempontból is különleges. A Norvégiában, Lindesnesben megnyílt étterem Európában a legelső ilyen hely, és ráadásul a világ legnagyobb víz alatti étterme. Azt mondják, a világ más részein található tenger alatti éttermek csupán akváriumnak tűnnek a norvégiai mellett. A különleges építmény a vendégek fogadása és kiszolgálása mellett egyben kutatóközpontként is üzemel, ahol a szakemberek a tenger élővilágát tanulmányozzák.

 

A kép forrása: MTI/EPA/Tor Erik Schroder

 

A vendégváró hely Norvégia legdélibb csücskénél található, Oslótól mintegy 400 kilométerre, és 16 láb (kb. 5 és fél méter) mélyen az Északi-tenger felszíne alá süllyed.

Az étterem neve „Under”, ami szó szerint és nyelvtanilag is megállja a helyét, hűen tükrözi annak jelentését és jellemzi az éttermet. Mert ha angolból szeretnénk lefordítani, akkor azt jelenti, hogy „Alatt”, és ez igaz is: a víz ALATT található. Norvég nyelven viszont az Under azt jelenti, hogy CSODA. S ha azt vesszük, ez szintén igaz, hiszen egy 36 x 13 méteres óriási panorámaablakból nézünk ki a csodálatos vízi élővilágra.

Az Under-t – sok más látványos épülethez hasonlóan – a norvég Snøhetta építésziroda tervezte, Rune Grasdal projektmenedzser irányításával, aki szerint a munkafolyamat legidőigényesebb része az volt, hogy mindent eltávolítsanak, ami nem volt lényeges a koncepcióhoz.


A kép forrása: Under


A Snøhetta bútorokat, színpalettát, textileket és egyéb belső eszközöket is biztosított az Under számára.

A 110 láb hosszú szerkezetet cső alakúra tervezték, amely félig a tengerbe olvad. A világ legnagyobb víz alatti éttermének bejárata a parton található, és egy üvegösvényen keresztül sétálhatunk el a víz alá, ami elvisz egészen az étterem ottani bejáratáig. Az üvegsétány feladata, hogy biztonságosan és egyszerűen vezesse le az embereket a tenger fenekére. Nemcsak a víz alatti étkezés, de még az üvegsétányon áthaladó pálya is elképesztő élményt nyújt.

A víz alatti étterem 3 méter vastag fala még a zord időjárási viszonyokat is kibírja, és ellen tud állni más természeti erőknek, így például a víznyomásnak és a hullámoknak is.


A kép forrása: Under


A mintegy 500 négyzetméteres területen körülbelül 80-100 vendég élvezheti egy időben a vacsorát, mert nagyjából ennyi vendég befogadására alkalmas a tengeralattjáró Under.

Az étteremben biztonságos, kellemes és meleg a hangulat, a helyi tölgyfa az egyik kiemelkedő elem.


A kép forrása: MTI/EPA/Tor Erik Schroder


A kép forrása: Snøhetta


A világítást direkt úgy csinálták, hogy kissé drámai hatást nyújtson a víz alatti kilátásra az ablakból. A helyszín, a feltűnő építészet, a gyönyörű belső terek, a konyha és a víz alatti látvány egybeolvad, és ezért nemcsak a világ legnagyobb víz alatti éttermét láthatjuk Norvégiában, hanem az egyik legcsodálatosabbat is. Az étterem egy nagyszerű lehetőség a tengeri élet legritkább élővilágának megfigyelésére. Miközben vacsorázunk, színes halak és homárok úsznak „körülöttünk”.

A lenti képen például egy nagy üvegfalon keresztül látható, hogy halrajok gyűlnek össze az étterem körül.

 

A kép forrása: Under

 

Az is szokatlan örömet jelenthet, amikor az eső felkorbácsolja az óceán felszínét – alulról! Évszaktól és időjárástól függetlenül az Under egy különleges élmény. Nyilvánvalóan fantasztikus ott lenni viharos időben, de akkor is gyönyörű, amikor a napsütés színmintákat varázsol a felszínre.

Az étlapon a híres dán séf, Nicolai Ellitsgaard Pedersen által készített friss, helyi tenger gyümölcsei mellett madarak, vadbirkák, gombák és bogyók is szerepelnek a különlegességek között. Az ínyenc ételek pedig máris nemzetközi szenzációvá tették az Under-t. Olyannyira, hogy a tekintélyes Forbes magazin „az újabb idők egyik legfigyelemreméltóbb éttermének” nevezte. Az sem meglepő, hogy az étterem már megnyitása után elnyerte a Wallpaper Design Awards 2020 díját a legjobb új étterem kategóriában. Készüljön hát fel egy vacsorára az Under-ben, amely minden bizonnyal elképesztő étkezési élményt nyújt.

 

 

A kép forrása: visitnorway.com

 

A vezető séf csapatával együttműködik a helyi gazdákkal, halászokkal, vadászokkal és kombájnokkal, hogy mindig a legfrissebb alapanyagokat biztosítsák. Ily módon ízletes, innovatív ételeket is készítenek, amelyek tükrözik a tájat. Ráadásul mindig az évszaknak megfelelő ételek kerülnek terítékre. 

Norvégia tele van meglepetésekkel. Az étterem egy nagyszerű hely az északi fény megfigyelésére, de valójában egy újabb ürügy is arra, hogy miért érdemes figyelembe venni Norvégiát, amikor úticélt választunk magunknak. Így, ha európai utazást tervez, akkor érdemes Norvégiát is felvenni a listára. Ha ön olyan személy, aki keresi az egyedi éttermi élményeket, akkor az Under pont tökéletes választás lesz az ön számára.

 

A kép forrása: MTI/EPA/Tor Erik Schroder

 

 

Forrás:

traveltriangle.com

visitnorway.com

under.no

Felső kép: Under

Tetszett a cikk?

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

-->

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »